Elindult a húsvéti turnénk

Március 6-án indult a húsvéti bábturnénk. Előtte való este még próbáltunk, hogy aztán másnap reggel már élesben adhassuk elő a darabot. Volt nagy kihívás és izgalom is, de hála Istennek, jól indult a turné, nagyon jó fogadtatásban volt részünk. Mind a bábdarabra, mind a dalra, amit tanítottunk, mind az üzenetre nagy nyitottságot tapasztaltunk.

Különleges volt megtapasztalni, milyen síri csendben hallgatták a gyermekek az első előadásunkon a bábdarabhoz kapcsolódó üzenetet, hogy Isten országában hogyan lehet még a kutyából is szalonna, hogyan tudja Isten a lehetetlent is lehetségessé tenni. Az igazgatóhelyettes is megjegyezte az előadás után, hogy őt is meglepte, mennyire aktívan figyeltek a gyermekek, mert nem ez volt azért eddig a megszokott.

A mai nap Zsuzsi vitte a csapatot. Két új helyre is eljuthattunk, ahol korábban még nem volt iskolai előadásunk. Nagy örömmel fogadták a csapatot, és kérték, hogy máskor is látogassuk meg őket. Bízunk benne, hogy lesz még rá sokszor lehetőségünk.

Hozzászólok